2011. augusztus 20., szombat

Túrós pite és a megérdemelt szabadság.



Végre elérkezett az idei nyárra betervezett következő nyaralásunk. Az előző két alkalommal, igencsak kibabrált velünk az időjárás, mert bizony szinte őszies volt, és nem pedig nyárias. Most viszont tombol a kánikula, és szerencsére hosszútávra ilyen időt jósolnak. Már mindent becsomagoltam, és útra készen várom az indulást. Jó hosszú út áll előttünk, de már alig várom hogy motorra pattanhassak, és irány a tengerpart. Semmi főzőcskézés, csakis a kedves barátainknak egy kicsi sütkérezés fér bele ebbe a néhány napba. Na meg persze rengeteg pihenés, napozás, és a kellemesen meleg tengerben való lubickolás, későig tartó beszélgetések egy finom pohár bor társaságában.

Ezt a finom túrós pitét még Emőke játék felhívására sütöttem, de eddig valahogy mindig háttérbe szorult. Most viszont mivel egy ideig nem teszek fel új receptet, ezt szeretném megosztani mindenkivel, és csakis ajánlani tudom a megsütését.







Tészta hozzávalói gáztepsihez:

50 dkg liszt
20 dkg zsír(v. margarin)
3 ek kristálycukor
2 db tojás
1 ek tejföl
csipet só
1/2 cs sütőpor

A lisztet egy tálba tenni, majd hozzáadni a zsírt (v. a margarint, én zsírt tettem mert így sokkal omlósabb lesz a tészta) és összemorzsolni.
Ha már kellően morzsalékos, akkor hozzáadni a csipet sót és a sütőport, majd jól összekeverni.
Ezután hozzáadni a cukrot, az egész tojásokat, a tejfölt és gyors mozdulatokkal összegyúrni, majd kétfelé osztani a tésztát. (ha szükséges még egy kevés tejfölt kell hozzáadni, hogy könnyen nyújtható legyen a tészta)






Töltelék:

1 kg túró
cukor(ízlés szerint)
2 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj
mazsola
1 cs vaníliás pudingpor
3 db tojás


A túrót villával összetörni, majd hozzákeverni a vaníliás cukrot, ízlés szerint porcukrot, a reszelt citromhéjat, a tojások sárgáját, a mazsolát és a vaníliás pudingport.

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd óvatosan a túrós keverékhez keverni.

A gáztepsit kibélelni sütőpapírral, majd kinyújtani az egyik fele tésztát és belehelyezni úgy, hogy a tepsi széleit is befedje.

Ezután a tésztára kanalazni a túrós-tölteléket, majd egyenletesen elsimítani a tetejét.

Végül kinyújtani a másik fele tésztát és óvatosan a töltelék tetejére helyezni. Villával többhelyen megböködni, majd egy pici tejjel lekenni a tetejét.

Előmelegített sütőbe helyezni, majd közepes hőmérsékleten szép aranybarnára sütni.

A sütőből kivéve a tepsiben hagyni teljesen kihűlni, majd ízlés szerint felszeletelni.
Tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórni.

2011. augusztus 19., péntek

Cukkinis-tészta tárkonyos-csirkemellel.




Hamarosan megint bezárom a konyhát és végre nyaralni indulunk. Már javában pakolászok, és a főzéshez bátran kijelentem semmi kedvem nem volt. Mivel azonban azért valamit enni is kell így gyorsan, igen valóban gyorsan, összedobtam ezt az ebédet. Volt egy szép zsenge cukkini a kertbe, és mindenképpen abból szerettem volna valamit kihozni. Akkor még csak gondolataim voltak, hogy mit is készítsek belőle, aztán szépen összeállt a cukkinis tészta. A cukkinit lereszeltem, megpároltam, fűszereztem és tejszínnel összerottyantotam, majd a kifőtt Garganelli durum lisztes csőtésztával kevertem össze. Így magában is nagyon finom lett volna, de én még készítettem hozzá tárkonyos-tejszínes csirkemellet is. A kettő együtt elkészült bő félóra alatt, és mondhatom az ebédnél igen nagy sikere volt. Mindenkinek bátran merem ajánlani, akár a húsos, akár a húsmentes változatot.





Cukkinis tészta hozzávalói:

1 zsenge cukkini

őrölt fehérbors
szerecsendió
ételízesítő
2 dl tejszín
Floriol olaj
tészta(ízlés szerint)


A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszelni.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd hozzáadni a lereszelt cukkinit. Ízlés szerint sózni és megszórni a fűszerekkel. Jól összekeverni és párperc alatt puhára párolni.

Ezután hozzáönteni a tejszínt, jól összekeverni, majd addig főzni hogy a tejszín teljesen besűrűsödjön.

Közben enyhén sós vízbe kifőzni a tésztát, majd leszűrni és a készre párolt cukkinihez óvatosan hozzákeverni.


Tárkonyos csirkemell hozzávalói:

2 db filézett csirkemell

őrölt fehérbors
tárkony
ételízesítő
2 dl tejszín
Floriol olaj


A csirkemellet kisebb darabokra felvágni.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd hozzáadni a feldarabolt csirkemellet. Kevergetve kifehéredésig pirítani, majd ízlés szerint fűszerezni. (én a tárkonyt nem sajnáltam belőle)

Párpercig kevergetve párolni, majd hozzáönteni a tejszínt, jól összekeverni és kiforralni. Ezután a tűzet mérsékelni, és néhány percig még főzni, hogy a tejszín kellően besűrűsödjön.

Tálaláskor a cukkinis-tésztát a tárkonyos-csirkemellel kínálni.

2011. augusztus 18., csütörtök

Tejfölös-hagymás hússzeletek.





Sokszor nekem bizony gondot okoz kitalálni, mi is legyen az ebéd, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Volt pár szép, nagy szelet csont nélküli tarja a hűtőben, így adott volt hogy valami húsos fogás kerül majd a tányérunkra. Végül is úgy döntöttem, hogy az előzőleg  befűszerezett hússzeleteket elősütöm, majd a visszamaradt zsiradékon megfuttatom a vékonyra szeletelt vöröshagymát,.... végül pedig nyakon öntöttem a szintén fűszeres, tejfölös keverékkel, majd iránya sütő. Ameddig a hús a sütőben csücsült, elkészült a köretként tálalt rizs is. A hús a tejfölös szaftban puhára párolódott, a szaftos hagymával pedig különösen finom volt.






Hozzávalók:

4 vastagabb szelet sertéstarja (csont nélkül)
4 db vöröshagyma (nagy)
2 db zöldségleves kocka
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
1 kk majoránna
2 kk csili
1 kk kurkuma
1 tk füstölt pirospaprika
1 kk köménymag
3 ek kukoricaliszt
3 dl víz
3-4 dl tejföl (20%-os)
3 dkg vaj
2 ek étolaj






A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni.

A liszthez keverjük hozzá a majoránnát, és a pirospaprikát. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat és a vajat, majd a befűszerezett hússzeleteket forgassuk bele a fűszeres lisztbe, és pár perc alatt, mindkét oldalát süssük pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, majd addig pároljuk míg összeesik.

Ezután szórjuk meg a kurkumával, a köménymaggal, a csilivel, morzsoljuk rá a leveskockát, keverjük alaposan össze, majd szórjuk meg a maradék fűszeres liszttel és szintén keverjük össze, pirítsuk pár pillanatig.

Ezután öntsük fel a vízzel, keverjük hozzá a tejfölt, majd kevergetve melegítsük forráspontig.

Egy tepsibe öntsük bele a hagymás-tejfölös szósz felét, majd helyezzük rá az elősütött hússzeleteket, majd öntsük rá a maradék szószt, és fedjük le alufóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 60 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük még pár percig, mielőtt lekapcsolnánk a sütőt.

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, de pl. jól illik hozzá a krumplipüré, a kuszkusz, vagy éppen tészta is.

Tálaláskor tegyünk pár kanál köretet a tányérra, majd helyezzük mellé a szaftos-hagymás hússzeletet, és úgy kínáljuk.


2011. augusztus 17., szerda

Karfiolos vörös lencse saláta.




A napokban megemlítettem kedves barátnőmnek Erikának, hogy vörös lencse salátát szeretnék készíteni. Erre Ő rögtön küldött is nekem egy receptet, melyet kicsit átalakítva el is készítettem. Nálunk igen nagy sikere volt, és biztosan még sokszor fogom sültek mellé salátaként kínálni. Persze annyira finom, és laktató, hogy hús nélkül is remek ebédre, vagy éppen egy könnyű vacsoraként feltálalva. Mivel ma is tombol a kánikula(szerencsére!!) így a párórára hűtőszekrényben pihentetett saláta, nagyon jólesett ebédre. Bátran merem ajánlani mindenkinek az elkészítését.





Hozzávalók:

karfiol
vörös lencse
lila hagyma
petrezselyemzöld

őrölt fehérbors
tejföl
tárkonyecet
cukor

A karfiol rózsáira szedni, majd enyhén sós vízbe félpuhára főzni. Ezután leszűrni és teljesen kihűteni.

A vörös lencsét szintén enyhén sós vízbe, puhára főzni, majd leszűrni és teljesen kihűteni.

A lila hagymát és a petrezselyemzöldet apróra felvágni.

A tárkonyecetet egy pici cukorral elkeverni, majd hozzákeverni a tejfölt. Ízlés szerint ízesíteni egy csipet sóval és őrölt fehérborssal.

Egy tálba beletenni a kihűtött karfiolt és a vörös lencsét, majd rászórni az apróra vágott lila hagymát és a petrezselyemzöldet, és kézzel óvatosan összeforgatni.

Ezután ráönteni a tejfölös öntetet, majd óvatosan összekeverni. Párórára hűtőszekrénybe tenni, hogy az ízek jól összeérjenek. (én este csináltam meg, és ebédig a hűtőben pihent)

Tálaláskor sültek mellé kínálni, de így magában is nagyon finom, laktató ebédre, vagy éppen vacsorára.

2011. augusztus 16., kedd

Karamellizált őszibarack citromos-mascarpone krémmel.



Van az udvarunkon egy igen öreg őszibarackfa, mely az időjárástól függetlenül, minden második évben rengeteg barackkal ajándékoz meg bennünket. Idén éppen bő termést hozott, és roskadásig vannak az ágak gyümölccsel. Még válogatni kell az érettebb szemeket, de befőttnek már éppen elég érett. El is tettem már 30 üveggel, most éppen a száraz dunsztba várakoznak, hogy majd méltó helyükre kerüljenek a kamra polcán. Találtam jó néhány érettebb szemet, így gondoltam délutáni desszertnek gyorsan összedobom ezt a finomságot. A méz és barna cukros karamellt kicsit megbolondítottam Amarettoval(mandulalikőrrel) és abban párolódott a barack. Igazából vanília fagyalalttal szerettem volna tálalni, de sajnos éppen nem volt itthon, így tálaláskor a tetejére citrommal kikevert mascarpone krém került, és megszórtam még pirított mandulaforgáccsal is. Nagyon finomra sikerült, és amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.






5-6 nagyobb őszibarack
3 ek barna cukor
2 ek méz
vaníliaaroma
1 dl Amaretto(mandulalikőr)
citromlé

A barack héját lehúzni, majd felkockázni. Citromlével meglocsolni és jól összekeverni.

Egy serpenyőbe kevergetve elkezdeni felolvasztani a barna cukrot. Ha már kezd folyós lenni, hozzáadni a mézet és a vaníliaaromát, majd kevergetve tovább karamellizálni. (közben egy kicsit levettem a tűzről és úgy kevergettem nehogy nagyon megbarnuljon)
1-2 perc után beleönteni a likőrt, és összeforralni, majd hozzáadni a felkockázott barackot.
Párpercig párolni, majd szűrőkanállal kiszedni a barackot egy tányérra.
A visszamaradt levet, melyet a barack engedett, kevergetve besűríteni.(ezt a besűrűsödött karamellt csorgattam tálaláskor a barackra)


Citromos-mascarpone krém:

mascarpone
porcukor
vaníliás cukor
citromlé

A mascarponét ízlés szerint kikeverni a porcukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal és citromlével.

A mandulaforgácsot teflon serpenyőbe, állandó kevergetés mellett szép aranybarnára pirítani.

Tálaláskor a megpárolt barackot tányérra helyezni, majd a karamellel megcsorgatni. Ezután a közepére kanalazni a citromos-mascarpone krémet és megszórni a pirított mandulával. (ízlés szerint vanília fagylaltot is kínálhatunk hozzá)

2011. augusztus 15., hétfő

Hideg málnakrémleves pirított mandulával.



Újra visszatért a nyár a nyárba, és tombol a kánikula. Mi is esne jobban ilyenkor, mint egy jól behűtött gyümölcsleves. Mivel a málnatermést már éppen esedékes volt leszedni, így abból készítettem krémlevest. Nagy kedvencem a gyümölcsös krémleves, akár langyosan, vagy éppen jól behűtve tálalva. Persze nem csak málnából készülhet, mindenki ízlésének megfelelő gyümölcsöt választhat hozzá. Tetejére pirított mandulaforgácsot szórtam, és a kettő együtt nagyon finom frissítő volt.







Hozzávalók:

70 dk málna
méz(v. cukor)
2 cs vaníliás cukor
2 dl fehérbor
2 dl tejszín
citromlé
reszelt citromhéj
fahéj
szegfűszeg
1/2 cs vaníliás pudingpor
csipet só
5 dl víz





Fél kilónyi málnát feltenni főni a vízzel, a borral, a vaníliás cukorral, csipet sóval, reszelt citromhéjjal, fél citrom levével, ízlés szerint mézzel (v. cukorral) és a fűszerekkel.

Kb. 10 percig szép lassan főzni, majd leturmixolni és szitán átszűrni, hogy a magok ne kerüljenek bele a levesbe.

A pudingport simára keverni a tejszínnel.

Ezután a leturmixolt levest visszatenni a tűzre, és újraforralni. Ha már forr, akkor állandó keverés mellett, belecsorgatni a pudingos-tejszínt.
Jól kiforralni, majd kevergetve párpercig még főzni, hogy kellően besűrűsödjön.

A maradék málnát szintén leturmixolni, szitán átszűrni, majd a meleg levesbe keverni.
Ezután kihűteni, majd a hűtőszekrénybe tenni, hogy jól lehűljön.

Egy teflon serpenyőbe állandó keverés mellett, aranybarnára pirítani a mandulaforgácsot.

Tálaláskor a jól behűtött levest fagylaltos kehelybe merni, majd a tetejét megszórni a pirított mandulával.

2011. augusztus 14., vasárnap

Cukkinis palacsinta.




Tegnap elmaradt a "hétvégi receptajánló" mivel kihasználtuk a csodás napsütést, és elmentünk kirándulni. Ma pedig felesleges lenne egy húsos receptet megosztanom, mert gondolom már mindenki túl van a vasárnapi főzőcskézésen. Viszont egy gyors desszert elkészítéséhez, még bátran nekifoghat mindenki, főleg ha szereti a palacsintát, és a cukkinit is. Én külön-külön is imádom mindkettőt, együtt pedig nem tudok ellenállni ennek a finomságnak. A napokban készült szilvás-rebarbarás dzsemmel tálaltam, és nagyon jól illet a palacsintához. A palacsintákat a megszokottnál kisebbre és jóval vastagabbra sütöttem, így aztán igen laktató volt. Mivel gyorsan elkészül, akár egy kiadósabb reggelire, vagy pedig leves mellé második fogásként is feltálalhatjuk.





6-7 db palacsinta hozzávalói:

12 dkg liszt
3 ek cukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk sütőpor
1/4 tk szódabikarbóna
1/4 tk só
1 db tojás
1 kicsi doboz tejföl
2 ek olvasztott vaj
1-1,5 dl tej
reszelt citromhéj
1 citrom leve
1 db zsenge cukkini






A tojást, a tejfölt, a cukrot és a vaníliás cukrot, a sót, a citromlevet és a reszelt citromhéjat egy tálba tenni és jól kikeverni.

A lisztet összekeverni a sütőporral, és a szódabikarbónával, majd az előzőleg jól kikevert masszához szitálni, és összekeverni.

Ezután belereszelni a cukkinit, hozzáadni a tej felét, majd így is jól összekeverni.

Végül belekeverni az olvasztott vajat, és ha még szükséges akkor a maradék tejet. (egy sűrűbb tésztát kell kikeverni)

Egy teflonserpenyőt jól felmelegíteni, majd egy pici olajjal megspriccelni és ezután egy merőkanálnyi masszát óvatosan a közepére önteni. (nem kell elteríteni, csak amennyit magától szétterül a massza, hogy vastagabb palacsinták legyenek)

Végül alacsony hőfokon, mindkét oldalát szép világos színűre sütni.

Tálaláskor ízlés szerint lekvárral kínálni. (ínyencek tejszínhabot is kínálhatnak mellé)


2011. augusztus 12., péntek

Hófehérke, avagy egy régi családi sütemény receptje.




"Illéskrisz Konyhája" játékot hirdetett azzal a szándékkal, hogy elevenítsük fel a régi családi recepteket, melyeket az anyukánktól tanultunk. Nekem rögtön ez a sütemény jutott az eszembe, mert gyerekként igen nagyon szerettem.(ez persze most is így van) A nagymama igen sokszor sütötte, (ő Hófehérkének hívta, de lehet másfelé, más néven ismerik) majd az anyukám átvette tőle, és most már, ha megkívánjuk saját magam készítem el. Igaz olyan finom soha nem lesz mint az általuk sütött sütemény, de azért az enyémet is dicsérik akik megkóstolták. Tehát már nagyon régen sütöttem, és most éppen kapóra jött ez a játékfelhívás. Mivel szalalkálé van a tésztájában, így egy napot pihentetni kell felszeletelés előtt. A sütemény tegnap elkészült, és már alig vártuk, hogy szeletelhető legyen. Ebéd utáni desszertként be is faltunk belőle jó néhány szeletet, mert az omlós tészta, és a citromos-habos krém bizony abbahagyhatatlanul finom.




2 db 22x32 cm-es tésztalap hozzávalói:

30 dkg liszt
10 dkg vaj
1/2 cs szalalkáli (ármóni)
2 ek kristálycukor
1 db tojás
0,5 dl tej
csipet só


Egy tálba tegyük bele a lisztet, keverjünk hozzá egy csipet sót, és a szalalkálit, majd adjuk hozzá a felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a kristálycukrot is.

Ezután adjuk hozzá a tojást, a tejet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha kissé ragadna, akkor még egy pici lisztet gyúrjunk hozzá)

Az összegyúrt tésztát ezután osszuk el két egyforma részre, majd enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd villával több helyen böködjük meg, hogy ne púposodjon fel a tészta sütés közben. (Én mindegyiket külön papíron nyújtom ki, így ameddig az egyik sül, a másikat előtudom készíteni)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, 6-8 perc alatt süssük szép világos zsemleszínűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 6 percig sütöttem)

A sütőajtó kinyitásakor vigyázni kell, mert a szalalkálitól igen erős, csípős meleg jön ki a sütőből!!! Tehát semmi szín alatt, ne hajoljunk közel, és ne szívjuk be ezt a levegőt. A szalalkáli íze viszont  nem fog érződni a tésztán.

A sütőből kivéve, sütőpapírral együtt helyezzük rácsra a tésztalapokat, majd hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk.  
 
 Tipp:
Amennyiben kisebb 20x30-as tepsi hátlapján sütjük a tésztát, akkor 3 lapot süssünk belőle. A krém mennyisége bőségesen elég lesz ekkora méretű lapokhoz is.
 




Citromos krém hozzávalói:

4 dl tej
10 dkg liszt
2 cs vaníliás cukor
25 dkg vaj
25 dkg porcukor
citromlé (ízlés szerint)


Először a főzött masszát kell elkészíteni, mert mielőtt a krémbe kevernénk teljesen ki kell hűteni.

 A lisztet keverjük simára, csomómentesre, a tej felével, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a maradék tejet is.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre. Végül hűtsük ki teljesen mielőtt a vajas krémhez kevernénk.

A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a puha vajat, a citromlevet, majd keverjük jó habosra.

Ezután állandó keverés mellett, apránként adjuk hozzá a teljesen kihűlt, főzött masszát, majd szintén keverjük jó habosra, simára. (keverés közben kóstoljuk meg a krémet, és ha szükséges adjunk hozzá még citromlevet. 

Az egyik tésztalapra egyenletesen kenjük rá a citromos krémet, majd helyezzük rá a másik tésztalapot, és tenyérrel óvatosan nyomjuk le.

Ezután a süteményt hagyjuk legalább egy napot állni, hogy a tésztalapok kellően felpuhuljanak, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2011. augusztus 11., csütörtök

Lazac alufóliában sütve, kakukkfüves krumplival.




Ma nagyon nyűgös, fejfájós napom van, így semmi kedven nem volt a főzőcskézéshez. Lehet ezt már tegnap is éreztem, mert a a halaspult előtt elhaladva, rögtön megakadt a szemem a lazacszeleteken. Nem is tétováztam, gyorsan vettem is pár szeletet a mai ebédhez. Szerencsémre így nem kellett fejfájósan órákig a konyhába a főzéssel szenvednem, mert a hal és a krumpli gyorsan elkészült. A befűszerezett lazacot a paradicsommal, és a hagymával, alufóliába csomagolva sütöttem meg. Ettől nagyon finom zaftos maradt a hal, és a sült paradicsom remekül illett hozzá. Köretnek szintén a sütőben sütöttem meg a felszeletelt kakukkfüves krumplit. Így rövid idő alatt, egy remek ebédet sikerült feltálalnom. Mindenkinek bátran merem ajánlani az elkészítését.







Hozzávalók:

szeletelt lazac
paradicsom
vöröshagyma
rozmaring(egész)
bazsalikom

citrom
színes bors
olívaolaj






A lazacszeletek mindkét oldalát tengeri sóval besózni, majd olívaolajjal meglocsolt alufóliára fektetni.
Megszórni apróra vágott vöröshagymával, majd ízlés szerint fűszerezni.
Melléhelyezni párdarab paradicsomot, majd a tetejére tenni egy citromkarikát.
Ezután meglocsolni még egy kevés olívaolajjal.
Végül a fóliát teljesen lezárni, hogy a hal a fűszeres gőzben párolódjon.
Az elkészült csomagokat egy tepsire egymásmellé helyezni.

Végül a tepsit előmelegített sütőbe tenni, majd közepes lángon 20-25 perc alatt készre párolni.

A sütőből kivéve a fóliát óvatosan szétnyitni, majd a sült krumplival együtt tálalni.





Kakukkfüves krumpli:

krumpli
kakukkfű

olívaolaj

A krumplit megpucolni, majd vastagabb szeletekre felvágni. Ezután megszórni sóval és jól összeforgatni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd meglocsolni olívaolajjal. Ezután egymásmellé helyezni a besózott krumpliszeleteket, és friss kakukkfűvel megszórni. Tetejét olívaolajjal szintén meglocsolni.
Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten szép pirosra sütni.

Tálaláskor a sült lazacszeleteket a kakukkfüves krumplival és a paradicsommal kínálni.

2011. augusztus 10., szerda

Cukkinitorta citromos-mascarponés habbal.




Rendszeres látogatóim már bizonyára észrevették, hogy egyik nagy kedvencem a cukkini. Bevallom, évekkel ezelőtt csakis rántva tudtam elképzelni, mára viszont úgy szinte már nem is készítem. Először csak a sós változatban elkészített ételekkel próbálkoztam, és igen nagy sikere volt mindegyiknek. Aztán egyszer rászántam magamat, és az éppen készülő muffin tésztájába is került egy kevés cukkini. Az eredmény a vártnál sokkal jobb lett, és csak úgy faltuk befele egymás után a cukkinis muffinokat. Azóta már számtalan süteményt készítettem. Most pedig egy nagyon finom tortára esett a választásom. A tésztájába a cukkini mellett még került pörkölt dió, mazsola, citromhéj...., a tetejét pedig egy citromos-mascarponés habbal koronáztam meg. A végeredmény pedig megint csak magáért beszélt, mert rövid idő múlva, már csak az üres tányérok sorakoztak az asztalon. Minden cukkiniimádót csakis biztatni tudok a torta elkészítésére. További cukkinis receptek itt megtekinthetőek!!! Mindenkinek jó nézelődést, válogatást kívánok.






Tészta hozzávalói 20 cm-es tortaformához:

12,5 dk liszt
12,5 dk cukor
2 cs vaníliás cukor
2 kisebb tojás
120 ml olaj
reszelt citromhéj
1 tk fahéj
1 kk szódabikarbóna
1/2 cs sütőpor
1 tk só
250 ml reszelt cukkini
5 dk mazsola
2 marék pörkölt dió

A diót egy tepsibe tenni, majd az előmelegített sütőbe, közepes lángon párperc alatt aranybarnára pörkölni. Ezután egy tányérra önteni, és teljesen kihűteni.

Egy tálba beletenni a lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot, a fahajat, a sütőport, a sót, és a szódabikarbónát, majd jól összekeverni. (ennyi só kell bele, nem fog kiérződni a tésztából!!!!)

Egy másik tálba beleütni az egész tojásokat és kézi habverővel kicsit felverni. Ezután hozzákeverni az olajat és a reszelt citromhéjat.

Ezután a száraz keverékhez hozzákeverni a tojásos-keveréket, majd belekeverni a lereszelt cukkinit, a mazsolát és az apróra vágott pörkölt diót.

A tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőbe, közepes lángon 40-45 perc alatt készre sütni. A sütőből kivéve a formában hagyni kicsit hűlni, majd rácsra tenni és teljesen kihűteni.





Habos-krém hozzávalói:

10 dk mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
porcukor
1 cs vaníliás cukor
citromlé

A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, citromlével és a vaníliás cukorral simára keverni.

A Hulalát kemény habbá verni. (ha habtejszínt használunk, akkor habfixáló is kell bele, mert különben a krém összeesik)

Ezután a jól kikevert mascarponés krémhez apránként, óvatosan hozzákeverni a kemény habbá vert Hulalát, majd a teljesen kihűlt torta tetejére halmozni.
Végül a hab tetejét megszórni egy kevés apróra vágott, pörkölt dióval.

Tálalás előtt, hideg vízbe mártott késsel ízlés szerint felszeletelni.

Meglepetés ajándék, új konyhai segítségeim.




Már régen szerettem volna új késeket vásárolni, méghozzá kerámia bevonatúakat. Többször láttam már főzős műsorokban, és akkor eldöntöttem, hogy ilyen nekem is jó lenne a konyhába. Az elhatározásom hiába volt meg, eddig még nem sikerült megvásárolnom. Tegnap viszont, egy nagy meglepetés ért, a férjem egy ajándékcsomaggal lepett meg. Izgatottan bontottam ki, és nagy örömömre az áhított kerámia kések, és egy konyhai olló lapult a csomagba. Gyorsan fel is avattam a késeket, igaz csak zöldségeket szeleteltem, de már biztosan tudom, hogy jó barátságban leszünk egymással. Rendkívül élesek, a felületüknek köszönhetően nem tapadt rá a zöldség. Már alig várom, hogy a húsdarabolást, szeletelést is kipróbálhassam velük. Azt már most tudom, hogy csalódni nem fogok bennük. Reménykedem, hogy hamarosan bővíteni tudom majd a készletet.





2011. augusztus 9., kedd

Leveles szilvás kókuszos-pudingkrémmel.



A fagyasztott leveles tésztának köszönhetően, igen gyorsan finomabbnál finomabb süteményeket készíthetünk rövid idő alatt. Mivel volt még egy kevés szilva, melyet mindenképpen záros határidőn belül felkellet használnom, és nem volt kedvem komolyabb sütögetéshez, így a leveles tésztát hívtam segítségül. A fahajas szilva alá, kókuszreszelékkel összekevert vaníliás puding került, majd rövid sütési idő után már fogyaszthattuk is ezt a finom süteményt. Szilva helyett természetesen más gyümölcs is kerülhet a pudingos krém tetejére, a végeredmény úgy is nagyon finom lesz.







1 cs leveles tészta
1 kisebb tojás a lekenéshez
1 cs vaníliás pudingpor
0,5 l tej
2 ek kókuszreszelék
3-4 ek kristálycukor

szilva
fahéj
2 ek barna cukor





A pudingport egy kevés tejjel simára keverni. A maradék tejet a cukorral feltenni forrni.
Amikor a tej már jól felmelegedett, hozzáönteni a simára kevert pudingport, majd állandó keverés mellett sűrűre főzni.

Ezután a tűzről levenni, majd belekeverni a kókuszreszeléket. Végül teljesen kihűteni.

A szilvát kimagozni, majd összekeverni a barna cukorral és ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal.

A leveles tésztát a fagyasztóból kivenni, majd szobahőmérsékleten felengedni.

Az előnyújtott tésztát, kicsavarni a papírból, majd 6 darabra felvágni. Ezután a szélétől kb. 1 cm-re óvatosan kicsit bevágni a tésztát. (vigyázni hogy a tésztát ne vágjuk teljesen át!!!!!!) Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezni a feldarabolt tésztát.

A kihűlt kókuszos pudingot a tészta tetejére kanalazni. (nekem maradt ki a pudingból, mert soknak találtam mindet ráhalmozni)

Ezután a puding tetejét kirakni a fahajas szilvával.

Végül a tészta kimaradt szélét körbe megkenni a felvert tojással.

Előmelegített forró sütőbe, szép aranybarnára sütni. A sütőből kivéve, kicsit hűlni hagyni, majd langyosan tálalni.

2011. augusztus 8., hétfő

Szilvás-rebarbarás dzsem levendulával.




Szilvalekvár főzése közben jött az ötlet, hogy mi volna, ha rebarbarával főzném össze a szilvát. Irány a kert, gyorsan levágtam jó néhány rebarbaraszárat, és már kezdődhetett is a dzsem főzése. Közben aztán úgy döntöttem, hogy egy kevés levendulával is megbolondítom, lesz ami lesz alapon. Mivel csak egy próbaadagot főztem, gondoltam, ha nem ízlik, majd legfeljebb a kukában végzi. Most már tudom, hogy a kuka kilőve, mert a dzsem nagyon, de nagyon finom lett. Kissé pikánsan savanykás íze, remekül illik majd a süteményekbe. Csak azt sajnálom, hogy már nincs több szilva a fán, így egy évet várnom kell ahhoz, hogy nagyobb mennyiségbe kerüljön az üvegekbe. Mivel nem volt itthon péksütemény, így előkaptam a fagyasztóból egy csomag leveles tésztát, és különböző formákat kiszúrva belőle, gyorsan megsütöttem. A frissen kisült, ropogós leveles tésztával kóstoltuk meg, és bevallom, egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Legközelebb linzert sütök, és ezzel a pikáns dzsemmel fogom összeragasztani. Akinek még van befőznivaló szilvája, bátran merem ajánlani ennek a dzsemnek az elkészítését.






Hozzávalók:


1,5 kg magozott szilva
50 dkg rebarbara
80 dkg cukor
2 cs vaníliás cukor
levendula
fahéj
1 cs Knorr dzsemesítő







A szilvát félbevágva kimagozni. A rebarbarát megtisztítani, majd kisebb darabokra felvágni. A levendula virágot lecsipkedni a száráról.

Egy edénybe tenni a szilvát, rebarbarát, majd hozzáadni a cukrot, vaníliás cukrot, a fahéjat és a levendulát, majd jól összekeverni és 10-15 percig állni hagyni.(közben többször átkeverni)

Ezután feltenni a tűzre és jól kiforralni, majd a hőfokot mérsékelve pár percig főzni. Ezután botmixerrel pépesíteni.

Pépesítés után visszatenni a tűzre, majd állandó kevergetés mellett, 15 percig főzni.

Ezután levenni a tűzről, majd állandó keverés mellett, kézi habverővel hozzákeverni a Knorr dzsemesítőt. Pár perc alatt simára keverni, majd az üvegekbe tölteni. A megtöltött üvegeket lezárni, majd szobahőmérsékleten hagyni teljesen kihűlni.






Nagyon finom, kissé savanykásan pikáns dzsemet kaptam, melyben érződik a levendula íze is. Süteményekbe, palacsintába remekül illik majd.

2011. augusztus 7., vasárnap

Hideg sárgadinnye krémleves.







A meteorológiai előrejelzés szerint ez az utolsó igazi nyárias hétvége.(én azért reménykedem, hogy közel sem így lesz) Való igaz, rekkenő hőség van, igaz a szél igencsak fúj, és a napot is időnként eltakarják a felhők. Na, de legalább nem esik az eső!!!!! Sárgadinnyéből már készítettem krémlevest, (itt megtekinthető) de akkor azt főztem, most pedig hidegen készült. Mivel ebben a nagy melegben, egy finom hideg levesre vágytunk, nem is volt kérdéses, hogy sárgadinnyéből fogom megint elkészíteni. Igaz eddig valahogy nem nagy sikerrel választottam ki a sárgadinnyét, mert elég ízetlen volt. Most viszont már az üzletben éreztem a finom illatát, és az íze is nagyon finom édes volt. Hidegen leturmixoltam és fehérborral, tejszínnel és fűszerekkel ízesítettem. Ebéd előtt jól behűtöttem, és tálaláskor pirított mandulával szórtam meg a tetejét. Igazi nyári hűsítő krémleves, bátran ajánlom mindenkinek.







Hozzávalók.

1 kg sárgadinnye felkockázva
3-4 ek méz (v. ízlés szerint cukor)
2 cs vaníliás cukor
2 dl édes fehérbor
2-3 dl tejszín
őrölt fahéj
reszelt narancshéj


A felkockázott sárgadinnyét leturmixolni, majd összekeverni a mézzel (v. cukorral) a vaníliás cukorral, a reszelt narancshéjjal és az őrölt fahéjjal. (a narancshéj el is hagyható)
Ezután hozzákeverni a bort, majd a tejszínt. (ha szükséges még utána ízesíteni)
Pár órára a hűtőszekrénybe tenni, hogy jól lehűljön, és az ízek összeérjenek.

A mandulaforgácsot egy teflon serpenyőbe, állandó kevergetés mellett szép aranybarnára pirítani, majd tányérra öntve kihűteni.

Tálaláskor a jól lehűtött krémlevest fagylaltos kehelybe merni, majd a tetejét megszórni a pirított mandulaforgáccsal.

2011. augusztus 6., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Kacsamell cherry-brandys cseresznye-mártással.




Hétvégére a sült kacsamellet ajánlanám, de ennek hiányában akár csirke, vagy éppen pulykamellet is süthetünk a krumplipüré, és a cseresznyemártás mellé. Nekem a tegnapi hűtőláda átnézése során a kezembe akadt egy csomag, melynek tartalma két darab filézett kacsamell volt. Gyorsan ki is vettem, és még az este bepácoltam a kacsasült-fűszerkeverékkel, melyet még a Fűszerházból kaptam ajándékba.(sajnos el is fogyott, így hamarosan új csomaggal kell beszereznem) Az elgondolásom az volt, hogy krumplipürét, és meggymártást készítek a sült mellé, de szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy sajnos nincs itthon meggybefőtt. Viszont a fagyasztóba lapul jó néhány csomag cseresznye lefagyasztva, így abból készítettem el a mártást. Fahéj, szegfűszeg, vaníliás cukor és cherry-brandy aromával megbolondítva. A fűszereknek, és nem utolsó sorban az aromának köszönhetően nagyon finomra sikeredett a cseresznyemártás. Az egész éjszakát a pácban töltött kacsamell a sütés után finom szaftos és ízletes lett, a krumplipüré és a cseresznyemártás pedig nagyon jól illett hozzá.








Sült kacsamell hozzávalói:

2 db kacsamell filé
kacsasült-fűszerkeverék

olaj(v. kacsazsír)
1 dl fehérbor



A melleket megmosni, majd papírtörlővel szárazra törölni, és mindkét oldalát besózni.

Az olajat (v. olvasztott kacsazsírt) összekeverni a fűszerkeverékkel, majd jó alaposan beleforgatni a melleket. Lefedve egy pár órára a hűtőszekrénybe tenni, hogy az ízek jól átjárják a húst. (én egész éjszaka a hűtőbe hagytam pácolódni)

Egy teflon serpenyőt felhevíteni, majd belehelyezni a melleket és minkét oldalát 4-5 perc alatt szép pirosra elősütni.
Ezután az elősütött melleket egy tepsibe helyezni, majd 1 dl fehérbort, és a pácolásból visszamaradt fűszeres olajat aláönteni.

A tepsit alufóliával feledni, majd előmelegített sütőbe, közepes lángon 25-30 perc alatt készre sütni.



Cseresznye-mártás:

cseresznye(befőtt, v. fagyasztott)
cukor
vaníliás cukor
fahéj
szegfűszeg
citromlé
cherry-brandy aroma
étkezési keményítő
víz


A kimagozott cseresznyét annyi vízzel hogy éppen csak ellepje, feltenni főni. Ízlés szerint cukorral, a fűszerekkel, citromlével és a cherry-brandy aromával ízesíteni, majd kb. 10-15 perc alatt puhára főzni.

A keményítőt simára keverni egy pici vízzel, majd a forrásban lévő cseresznyéhez, állandó keverés mellett hozzáönteni. Kevergetve jól kiforralni, és amikor már besűrűsödött a tűzről levenni, és langyosra hűteni. (nem szabad sokáig főzni, ha már belekevertük a keményítőt, mert különben újra felhígul a mártás)

Közben ellehet készíteni a krumplipürét.

Tálalás előtt a sült kacsamellet felszeletelni, majd a krumplipürével, és a cseresznyemártással együtt kínálni.

2011. augusztus 5., péntek

Mézes-mustáros pangasius párolt zöldségekkel.




Mézes-mustáros pácot eddig csak csirke és pulykamell pácolásához használtam. Most viszont egyik kedvenc halamat a pangasiust pácoltam be mézzel, mustárral, olívaolajjal és halfűszerkeverékkel. Igaz kicsit tartottam tőle, hogy vajon milyen lesz majd a hal ezzel a páccal, de mondhatom nagyon finom lett. 1-2 órát állni hagytam, hogy az ízek jól átjárják, majd sütőpapírra fektetve a sütőben sütöttem készre. A hal nagyon finom zaftos maradt, nem száradt ki sütés közben, a páctól pedig finom ízletes lett. Köretként párolt zöldségeket kínáltam hozzá. Mindenkinek bátran merem ajánlani, mivel rövid idő alatt egy finom ebédet, vagy éppen vacsorát lehet ezzel a fogással feltálalni.





2 db pangasius(v. ízlés szerinti hal)
2-3 ek méz
2 ek dijoni mustár(csípős)
olívaolaj
halfűszerkeverék
tengeri só
2 gerezd fokhagyma
1/4 vöröshagyma

A mézet, a mustárt, az olívaolajat, ízlés szerint halfűszerkeveréket és a sót egy tálba tenni és jól összekeverni. Ezután hozzáadni a préselt fokhagymát és a nagyon apróra felvágott vöröshagymát, majd így is jól összekeverni.

A halszeleteket folyóvíz alatt lemosni, jól lecsepegtetni és papírtörlővel szárazra törölni.
Ezután mindkét oldalát kicsit besózni.(vigyázni a sózással, mert a fűszerkeverékben is van só)

Az előzőleg összekevert páccal, alaposan bekenni a halszeleteket, majd 1-2 órán át állni hagyni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egymásmellé ráfektetni a halszeleteket.
Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes lángon 25-30 perc alatt készre sütni.


Párolt zöldség hozzávalói:


1 db cukkini
2 db vöröshagyma
4-5 csiperke gomba (nagyobb)
2 db sárgarépa

őrölt fehérbors
kakukkfű
olívaolaj
1 dl fehérbor

A zöldségeket megtisztítani, majd ízlés szerinti csíkokra felvágni.(ne legyen se túl vastag, se túl vékony)
Egy serpenyőbe olajat önteni, felhevíteni és hozzáadni a vékonyra felszeletelt vöröshagymát. Párpercig párolni, majd hozzáadni a sárgarépát és jól összekeverni. Ezután először a gombát, majd a cukkinit is hozzákeverni, és ízlés szerint fűszerezni.
Végül hozzáönteni a fehérbort, majd félig lefedve roppanósra párolni. Párolás közben, többször óvatosan átkeverni.

Tálaláskor a halszeletek mellé a párolt zöldséget köretként kínálni.

2011. augusztus 4., csütörtök

Cukkinis frittata.




Nem is olyan régen Mézigörl-nél nézelődtem, és éppen akkor frittatát készített paradicsomsalátával. Igaz nála spenót került bele, én pedig cukkinivel készítettem el, és a paradicsomsaláta is kicsit más. Viszont a mai ebédhez az ötletet neki köszönhetem. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott. Én csak így a kettőt együtt ettem, de friss kenyérrel, vagy péksüteménnyel lett volna az igazi. (ezektől most eltekintettem, de így is nagyon laktató) Nyugodt szívvel ajánlanám minden cukkini kedvelőnek, akár reggelire, ebédre vagy éppen vacsorára.






3 db tojás
1 dl tejszín
2 marék reszelt, kinyomkodott, cukkini
olívaolaj

őrölt bors
szerecsendió
2 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld
reszelt sajt






Egy serpenyőbe olívaolajat hevíteni, majd rányomni a fokhagymát és egy kicsit megfuttatni.(párpillanatig, nehogy megégjen a fokhagyma)
Ezután hozzáadni a lereszelt, és a levétől kinyomkodott cukkinit. Jól összekeverni és ízlés szerint fűszerezni. Párolás közben megszórni az apróra vágott petrezselyemzölddel.

A tojásokat egy tányérba felütni, majd villával jól felverni. Ezután hozzákeverni a tejszínt.
A készre párolódott cukkinire önteni a tojással elkevert tejszínt, majd készre sütni.
Végül a tetejére ízlés szerint sajtot reszelni. (a melegtől szépen ráolvad a sajt a tetejére)

Tálaláskor paradicsomsalátát és friss kenyeret, péksüteményt kínálhatunk hozzá.

2011. augusztus 3., szerda

Áfonyás muffin kukoricadarával.




A mai süteményhez reggel még csak az áfonya volt meg, recept terén teljesen tanácstalan voltam. Aztán elkezdtem nézegetni a többtucatnyi kipróbálásra váró receptemet, majd rábukkantam az áfonyás muffinra. Húrrá gondoltam, ez pont kedvemre való, így kisebb átalakítás után el is készültek a muffinok. Lehet kicsit furcsának tűnik, hogy kukoricadara is van a tésztájában, de ez senkit ne riasszon el, mert nagyon finom. Természetesen el is hagyható, és liszttel pótolható ez a mennyiség. Viszont szerintem kár lenne kihagyni belőle!!!! Az eredeti receptben pépesített alma került a tésztába, én viszont az áfonyát pépesítettem, és azt kevertem hozzá. Így a muffin színe kicsit sötét lett na, de az íze.......! Mindenkinek bátran merem ajánlani, mert egy nagyon finom szaftos-gyümölcsös muffint tálalhatunk fel pl. ebédutáni desszertként.







Hozzávalók 12 db-hoz:

10 dkg liszt
5 dkg kukoricadara
1 dl olvasztott vaj
10 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
1 db tojás (nagy)
1 dl tejszín
1/2 cs sütőpor
1/4 tk szódabikarbóna
10 dkg pépesített áfonya
10 dkg áfonya (egész)
reszelt citromhéj
citromlé








A lisztet a cukorral, vaníliás cukorral, kukoricadarával, sütőporral és a szódabikarbónával összekeverni.

10 dkg áfonyát leturmixolni, hogy jó pépes legyen.

A tojást az olvasztott vajjal, a tejszínnel, a pépesített áfonyával, reszelt citromhéjjal és ízlés szerinti citromlével jól kikeverni.

Ezután a lisztes keverékhez hozzákeverni az áfonyás keveréket, majd fakanállal szintén összekeverni.
Végül óvatosan belekeverni az egész áfonyaszemeket is.

Ezután a masszát a papírral kibélelt muffin formába kanalazni. (én szilikonos formába sütöttem, így nem kellett bele papírt tenni)

Előmelegített sütőbe, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni. A sütőből kivéve rövid ideig még a formába hagyni, majd rácsra szedni és teljesen kihűteni.

Tálalás előtt a muffinok tetejét ízlés szerint porcukorral megszórni.